The Ultimate Luxury Fashion Show By RAYAN

21:48


Február 8.-án vettem részt életem első modellversenyén, melyet a RAYAN szervezett. Ez volt a  márka első hivatalos versenye, ahol főleg a promócióra fektették a hangsúlyt, hiszen a modellverseny nyertesei a jövőbeli kampányokban is feltűnnek majd. A divatbemutatóval egybekötött modellverseny egy remek ötlet, a versenyzők mellett profi modellek is részt vettek az eseményen, bemutatták a RAYAN tavasz-nyári kollekcióját, melyben a műbőr dominált, a pólók, szoknyák és leggingsek nagy részét ebből az anyagból készítették. A stílusos fekete-fehér kombináció mellett láthattunk feltűnő neon színekben pompázó ruhadarabokat, melyek nyárra tökéletesek. Szerintem az idei kollekció az eddigi legjobban sikerült munkájuk, hiszen dinamikus, trendi és feltűnő. Az biztos, hogy én is egy-két pólót be fogok szerezni tőlük.

A márkáról

A márka igen fiatal, hiszen 2013 augusztusában alapította Hamid Kazemi, aki designerként és tervezőként tevékenykedik. Jelenleg webshopból lehet rendelni, de a rohamos fejlődés és magas érdeklődés miatt hamarosan a boltokban is kapható lesz. Jelenleg pólók, pulóverek, toppok és kiegészítők készítésére fókuszál a cég, de a következő kollekcióban láthatóak lesznek szoknyák és különböző leggingsek is.
RAYAN a kollekciójában az utcai divat különböző stílusait mutatja be, szabaddá, stílusossá teszi az embert, és ez abszolút meg is mutatkozik a ruhákon.

A versenyről


Szombaton reggel 8-kor találkozunk a többi versenyzővel a Buddha-Bar Hotelben. Még soha nem jártam itt, de egyből megfogott a hely légköre, keleti stílusa, az égig érő Buddha szoborról nem is beszélve. Az egész hely nyugalmat és luxust árasztott, éppen ezért kitűnő választás volt egy nívós eseményhez. Mikor minden lány befutott, elkezdődött az ismerkedés, beszélgetés, ezután lassan megérkeztek a fodrászok és neki is láttak a munkának, hiszen majdnem 30 lány haját kellett elkészíteni estére. A koncepció egységes volt, mindenki göndör hullámokat kapott. 2 óra felé a sminkesek is befutottak, hogy csodálatos modelleké varázsoljanak minket, szemünk füstös lett, a szájunk pedig vörös. Pár lány ezt szóvá tette, mondván, nekik nem áll jól a vörös rúzs, én pedig kifejezetten örültem, hiszen a hétköznapokban is szívesen viselek színes rúzsokat. 


Napközben kezdetét vette a kemény munka, hiszen meg kellett tanulni a kifutón úgy végig sétálni, mint a modellek. Meg mondom őszintén, nem volt könnyű, ahhoz képest, hogy 13 évesen elvégeztem egy modelltanfolyamot, 10 év alatt  sikerült mindent elfelejteni és nem volt elég egy délután arra, hogy valamit is visszahozzak belőle. A koreográfiában a lépcsős elem jó ötlet volt, hiszen ez is különlegesebbé varázsolta az egész produkciót. Egy hosszú és meredek lépcsőn kellett lejönnünk, a korlátot csak finoman simítva a kezünkkel. Egy-két lánynak meggyűlt a baja a korláttal, hiszen görcsösen kapaszkodtak, de ez betudható volt az izgalomnak.


Az egész napos próba után mindenki várta már az estét, hiszen a tét óriási, a győztes lesz a RAYAN új arca, emellett pedig aláírhat egy modellszerződést. Az emberek lassan szállingóztak be a terembe, megjöttek a sajtósok, a családtagok, a márka különböző kedvelői, rajongói. 10-15 perces késéssel elkezdődött a divatbemutató, a profi modellek elindultak lefelé a lépcsőn, a pólókat leggingsel vagy szoknyával párosították, hajuk egységes göndör loknikban lobogott, ahogy tempósan végigsétáltak a kifutón. Miután a divatbemutató véget ért, mi jöttünk, a modellverseny résztvevői. A lépcső tetején vártunk, mindenki izgult, a koreográfiára összepontosított. Mikor én következtem, a lábaim úgy remegtek, mintha össze akarnék esni, de szerencsére sikerült végig menni és bemutatni a pózomat (amit a verseny után megfogadtam, hogy otthon még tökéletesítem). Körülbelül 30 lányból választották ki a legjobb 8-at, akikre fent egy egységes piros ruha várt. A legjobb 8 utána pedig az első 4 helyezett következett. Nem árulok el nagy titkot, hogy az első 8 lány mind magas, modell-alkat volt, hosszú hajjal, baba arccal. Sajnos én a 164 centimmel labdába se rúghattam mellettük, de nem is ez volt a célom. Nem azért jelentkeztem, hogy nyerjek, hanem mert ez egy remek alkalom volt arra, hogy új embereket ismerjek meg, új dolgokat próbáljak ki, új kapcsolatokat teremtsek. Ha ebből a szempontból nézem, én már nyertem is. Maradandó élmény volt, remélem jövőre is részt vehetek az eseményen, ha nem is modellként, de bloggerként biztosan.

Pár kép a divatbemutatóról


A ruhákat pedig ITT tudjátok megrendelni.



Ha tetszett a bejegyzés, facebookon is megtalálsz:https://www.facebook.com/MySweetesHeaven?ref=

MySweetestHeaven

You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images